Talán már csak én nem tudom,hogy innen most hová.
Fekete árnyak az égen,mind téged keresnek,
Végtelen folyosón,egyedül futok elveszve.
Száll a visszhang ezer ajtón át,
Valaki a távolban utána kiabál.
Talán a remény hangját hallom,ki így szól:"Állj!"
De nem tehetem meg,nem,nincs aki vár.
Kés a mellkasomban,vércseppek a földön,
Kezed felé nyúlok de körülöttem egy börtön.
Beleolvadok a környezetbe,mindenki ellen áll.
Kell egy kéz,mi felsegít,egy megértő váll.
A hangok hangosabbak,a napok hosszabbak
A kezedet valahol félúton elhagytam.
Fehér falak,ismeretlen arcok,
Feledésbe merült ezer éves harcok.
Füstben elvésző reménytelen álmok,
Átszabhatatlan,végtelen,keserű határok.
Érzések,illatok,bevillanó emlékek.
Földön heverve széttépett fényképek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése