Nem érdekelt soha,hogy ki okos, és ki az ostoba,mert az életet élni kell, nem beszélni róla.
Ez itt az emolcionális terminátorok kora.Hát akkor hova meneküljek előled?Vagy éppen te előlem? Felőlem belőlem is kiéphetsz egy darabot! Kiszámítják majd a halálod perceit, gyerünk fogd meg és verd szét fájdalmad utolsó cseppjét! Mikor letörlöd homlokodról sokat elmondtál az igazi otthonodról..Érzed egyedül vagy, hiába vesznek körbe ezren de ha ketten vagyunk, már minden rendben.Ez lenne a lényeg? Tényleg megfejtettem? Mikor a szemhéjam bezárja a valóság szürke képét, tudatom görbe tükrét kiégeti a gyarló vágy.Az ágy akár a börtön, a plafon a cellám a tekintetem keresi a nyugalmat,mely rám száll minden éjjel ,hogyha forr a vérem, mint régen.És az emlékek csillogó tengerén evezek de nem remélem, hogy megváltoztathatom a tényeket,hogy az összes álmomban előbújó rémem elfelejtsem örökre..
Nézd a fényeket! Egy helyben állsz, mégis száguld a pillanat.
Sokminden itt marad!
Az alkalmat ragadd meg,mert csak egyetlen egyszer bármit teszel, végig kisér a végtelen időn keresztül!Megbocsátok mindenért, az összes terhem mély szakadékba hajítom és a titkaim, melyekről nem beszéltem senkivel,pedig ennyivel igazán tartoznék mindazoknak, akik bennem bíznak.De tudom most még itt vagy, aztán elragad a sűrű zűrzavar.. Persze sokan nem osztják a nézetem, ezt néha élvezem hiszen hamar rájönnek, egytől egyig, hogy a másik ugyanolyan, mint az egyik.Ami nekem szép, az neked maga a mocsok,ezért nem hozok magammal semmit, csak a magod belső feleéből,amit elvetek.A betonházak árnyékábankikelni nincs esélye, de a sors szeszélye,hogy talán mégis életre kelt valahol, valamikor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése